Róna Péter levele Schiffer Andráshoz. Kelt: 2012. november 27.-én

„Kedves András!

Kérésedre az alábbiakban részletezem az Ökopolisz Alapítvány kuratóriumi tagságáról és társelnöki tisztségéről történt lemondásom okát.
Immár évek óta küzdök azzal az érzéssel, hogy hazám, Magyarország nem az én világom. Rendre olyan dolgok történnek, velem és hozzám közel állókkal, amire nem találok ésszerű magyarázatot, ami csak egy olyan észjárásnak, viselkedési formának lehet a kimenete, amit én nem ismerek, nem vagyok képes felfogni. Az utóbbi hetek eseményei meggyőztek, hogy a küzdelem értelmetlen, Magyarország tényleg nem az én világom.

A magyar gazdaság és társadalom vergődésének okairól sokat lehetne írni és mondani - írtam és mondtam is – de van egy, amelyik nézetem szerint az összes többit maga mögé utasítja, ez pedig a devizahitelezés. Életek százezrei mentek helyrehozhatatlanul tönkre, a fizetőképes kereslet nagyon hosszú időre megroppant, maga a bankrendszer működésképtelenné vált, kis- és középvállalatok tízezrei dőltek be, munkahelyek százezrei szűntek meg, és a Magyar Nemzeti Bank elvesztette a monetáris folyamatokra gyakorolható hatását egy hazug, csalárd „termék” bevezetése miatt. Mert a devizahitel egyáltalán nem hitel, hanem egy olyan befektetés a „hitelfelvevő” részéről, aminek az a lényege, hogy az összes, kivétel nélkül az összes profit a banké, az összes kockázat pedig a hitelfelvevőé. Nem hitel azért az egyszerű okért, mert a hitel egy fix összegben felvett kölcsön, amit azonos fix összegben kell visszafizetni, a szerződésben kijelölt és annak alapján mindkét fél számára kiszámítható kamattal együtt. De a devizaadós nem tudhatja, hogy mennyit kell visszafizetni, mert a törlesztés egy olyan ténytől, az árfolyam mozgástól függ, amihez semmi köze, hiszen ő forintot kapott és forintban fizet.

Mint tudod, mielőtt haza költöztem volna egy New York-i banknak voltam a vezérigazgatója, és éppen azzal a gondolattal jöttem haza, hogy az általam nagyon szeretett szakmában szerzett tapasztalatok segítségével hozzájáruljak egy egészséges, működőképes pénzügyi rendszer létrehozatalához. (Külön „élmény”, hogy az újdonsült magyar elit nem tartott rá igényt.) Mint szintén tudod, 2006-tól kezdve kétségbeesetten írtam és nyilatkoztam a devizahitelezés leállításáért, amiért meg is kaptam a „kókler” minősítést a devizahitelezés megalkotóitól. Kik voltak ők? Hát Járai Zsigmond, Király Júlia, Simor András, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Oszkó Péter és Felcsúti Péter. Ki dolgozta ki azt a banki magatartási kódexet, ami végtelen cinizmussal nem, hogy nem vetett véget, hanem egyenesen szentesítette a „terméket”? Hát Oszkó Péter és Felcsúti Péter. Az, hogy ez a disznóság és az abból fakadó tragédiák megtörténhettek szeretett hazámban számomra egy feldolgozhatatlan személyes kudarc volt, hiszen pont az én szakmámról volt szó. És az, hogy azok, akik személyesen felelősek mindezért, akik több mint egy millió embert fosztottak meg mindenüktől képesek most magukat a jogállamiság nagy védőivé alakítani, képesek a talpig becsületes LMP-t az ún. balliberális értelmiség nagy többségének aktív részvételével a megsemmisülés szélére sodorni egyszerűen elképesztő, érthetetlen a számomra.

De ott van Orbán és két év őrület. Megpróbáltam lenyelni a békát. Megpróbáltam elfogadni az „összefogás” valamiféle változatát, túllépni azon, amit a felsoroltak tettek, mert hát a „jogállamiság helyreállítása” stb. tényleg lehet, hogy fontosabb, mint azoknak a nyomorultaknak a sorsa, akiket kilakoltattak, akik családja és élete szétment. Bitó László ösztönzésére tehát találkoztam Bajnai Gordonnal és Kónya Péterrel abban a reményben, hogy az önreflexió valamilyen formáját fogom megtapasztalni. Megkérdeztem Bajnaitól: visszatekintve, mit csinálnál másképp? Válasz: ha valakinek van kritikája döntéseivel kapcsolatban, ő persze áll a kritika elébe. Mondtam: nekem van, a devizahitelezés és a banki magatartási kódex. Válasz: akkor ez volt a legjobb. Végig vezettem az LMP számára fontos értékeken, a sokféleségen, a bázis demokrácián, elmondtam, hogy egyáltalán nem világos számomra és az LMP-n belül sokak számára, hogy mi szükség van csatlakozásra, és nagyon kértem, ne küldjenek a kongresszus előtt néhány nappal egy csatlakozási szerződés tervezetet, hiszen egy bázis demokrácia számára ez egy kezelhetetlen helyzetet idéz elő. Válasz. Hát ez már eldőlt, ezt már megbeszélték az LMP vezetőivel.

Itt jutottam el magyarországi utam végéhez. Mivel elfogadtam a felkérést, hogy mondjak a kongresszuson egy rövid beszédet, ezt megtettem, megpróbáltam egy esetleges kompromisszum sarokköveit megfogalmazni. Mára már megbántam, hogy egy pillanatra is elképzelhetőnek tartottam az együttműködést ezzel az álnok, cinikus és erőszakos bandával, és kénytelen voltam szembenézni azzal a felismeréssel, hogy ott, Magyarországon, nem tudom jól csinálni a dolgokat, nem megbízható az ítélőképességem, nem tudok eredményes lenni. Jobb tehát ha nem probálok innen kibicelni. Itt viszont sűrűsödnek a feladataim.

Tudom, hogy lesznek olyanok, akik a lemondásomban valamiféle ellenérzést vélnek észlelni az LMP-vel vagy az LMP egyes tagjaival szemben. Totális tévedés. Végtelenül nagyra becsülöm azt a szorgalmat, odaadást és becsületet, amivel ez a kis párt küzdött a sötétség ellen, és Téged is, Karácsonyt is, a kuratórium tagjait és sok más LMP-st, akit megismertem nagyon szeretném a jövőben is barátomnak tartani. De azon kívül, hogy azt mondom, tartsatok össze, mert rajtatok kívül nemigen van valami, nem akarok a dolgaitokba beleszólni, mert, mint írtam, nem bízom saját hatékonyságomban.

Baráti üdvözlettel,
Róna Péter”